|
Olyan televízió, amely képmegjelenítésre LCD-technológiát alkalmaz.
LCD-televíziókat eleinte a kis és közepes képméretben (37-55 cm) tudtak gyártani, és napjainkban annyira népszerűvé váltak, hogy ebben a kategóriában feltehetően néhány éven belül leváltják a hagyományos képcsöves televíziókat. A cégek ugyanakkor folyamatosan növelik az elérhető maximális képméretet. Cikkünk írásának időpontjában kereskedelmi forgalomban 140 cm-es változat (55 coll) kapható.
Az LCD-televíziók sokkal karcsúbbak és könnyebbek, mint a hagyományos, vaskos katódsugárcsöveket tartalmazó televíziók. Egy 51 cm képátlójú LCD televízió mélysége mintegy 6 cm, súlya pedig mindössze 8 kg, így gond nélkül akár a falra is akasztható. Az LCD-megjelenítők fogyasztása is alacsonyabb a képcsöves, illetve plazma-televíziókénál. Ráadásul mentesek a beégéstől, és alacsonyabb a széndioxid kibocsátásuk is, ami környezetkímélőbbé teszi őket.
Az egy méter körüli képátlójú modellek látszólag lényegesen drágábbak, mint az azonos méretű alapkategóriás plazma-televíziók. Ha azonban alaposan megnézzük a gyári adatlapokat, látjuk, hogy az ilyen képméretű LCD-televíziók felbontása általában 1366x768 képpont, míg a plazma-kijelzőké tipikusan 852x480. Tehát a HD Ready készülékek között (főleg azonos felbontásban) már alig van árkülönbség az LCD- és a plazma-televíziók között.
A folyadékkristályos technológia gyenge pontja a meglehetősen korlátozott kontraszt, és a képpontok lassú vezérelhetőségéből származó dinamikus képhibák ("kondenzcsík" a mozgó tárgyak mögött).
Lásd még:
|