|
Television Olyan vevőegységgel (tuner) szerelt képmegjelenítő berendezés, amely önmagában is alkalmas a TV-adás vételére.
Nagyjából a hangos film megjelenésével esett egybe a televíziózás indulása, de funkcióit tekintve a televízió felépítése jelentősen eltér a moziétól. A lényegesebb, hogy míg a mozinál a műsorhordozónak fizikailag is jelen kell lennie filmtekercs formájában, addig a televízió a TV társaság által sugárzott jelet veszi és alakítja át. Hasonló a helyzet a televízió technológiai elődjével, a rádiós műsorszórással is. Mindkét rendszer fontos jellemzője, hogy a műsorforrás fizikailag meglehetősen távol is elhelyezkedhet a lejátszására alkalmas berendezéstől, a kettő között rádióhullámokkal történik jelátvitel.
További jelentős különbség a televízió és a mozi között, hogy a képcső a képet egy úgynevezett képernyőn hozza létre, addig a moziban a képet a film tartalmazza, és azt a vászonra vetítik ki. Egyfajta párhuzamot vonhatunk a diavetítés és a papírfotó közötti különbséggel. Mind a két módszerre találunk példát a szórakoztató elektronikában is: az egyik a képernyős, a másik a projektoros, vagyis vetítős megjelenítés.
Lásd még: Tuner
|