|
Olyan torzítás, amelynél az áramkör által termelt jelösszetevők frekvenciája a bemeneti jelösszetevők frekvenciájának összegének vagy különbségének felel meg.
Szabványosított mérése úgy történik, hogy egy nagyobb erősségű (amplitúdójú) alacsonyabb frekvenciájú (60-250 Hz) jelre egy magasabb frekvenciájú (4000-7000 Hz) kisebb nagyságú (amplitúdójú) jelet modulálnak rá, és az így keletkező felharmonikusok arányát mérik.
Az elektroncsöves erősítők esetén az intermodulációs torzítás körülbelül ugyanannyi volt, mint a harmonikus torzítás, ezért az erősítőt az utóbbi is igen jól jellemezte. Az első (főleg germánium) tranzisztoros erősítőknél az IM torzítás nagyságrenddel nagyobb volt, mint a harmonikus torzítás, ezért az előbbiek mérésének jelentősége megnőtt.
Bár napjainkra a tranzisztorok minőségének javulása miatt a modulációs torzítás mérésének jelentősége csökkent, gyári adatlapok ritkán adják meg, mert bár a mai félvezetős elektronikák lényegesen jobbak a hetvenes-nyolcvanas években gyártottaknál, még ma is rosszabbak az intermodulációs, mint a harmonikus torzítási adatok.
Lásd még:
|