|
Damping factor
A csillapítási tényező egy áramkör (általában erősítő) terhelten mérhető, és a terhelés hatására létrejövő feszültségesésének hányadosát mutatja.
Mérésére azért van szükség, mert a hangsugárzókhoz hasonlóan az erősítőnek is van úgynevezett belső ellenállása. Ezt onnan venni észre, hogy ha üresjáratban megmérjük egy terheletlen erősítő által szolgáltatott jel nagyságát, majd a kimenetre hangsugárzót csatlakoztatunk (terheljük), akkor a kimeneti feszültség kis mértékben visszaesik.
A gyakorlatban egyszerű megmérni és kiszámolni. Ha például egy erősítő kimenetén 10 voltos váltakozó feszültséget állítunk be terheletlen állapotban, és egy 8 ohmos hangsugárzó csatlakoztatása után leesik 9,5 voltra, akkor a csillapítási tényező 10/(10-19,5)=20. Minél magasabb ez a szám, annál kevésbé változik meg az erősítő kimenő feszültsége a terhelés függvényében, vagyis annál jobb a csillapítás.
Ügyelni kell arra, hogy különböző frekvenciákon a csillapítás mértéke eltérő, általában magasabb frekvenciákon egyre gyengébb értéket mutat.
Ha az erősítő csillapítása rossz, akkor azokon a frekvenciákon, ahol a hangsugárzónak nagyobb az ellenállása, az erősítő nagyobb feszültséget ad le, vagyis hangosabban fog szólni. Ez viszont egyenetlen frekvenciamenetet eredményez, illetve azt, hogy impulzusszerű hangok, mint például lövések, nem hallnak el elég gyorsan, hanem utánrezgések keletkeznek a rendszerben. Az erősítők csillapítási értékét általában 1 kHz-en adják meg, de a legtöbbször magasabb frekvenciákon alacsonyabb érték mérhető. 50-es csillapítás elfogadható, 100-as jó, 200 körüli érték már kiválónak számít.
Lásd még:
|
