|
Olyan torzítás, amelynek során egy elektronikus berendezés az azonos nagyságú (amplitúdójú), de eltérő frekvenciájú jeleket különbözőképpen erősíti.
Az elnevezés onnan ered, hogy az áramkör viselkedésének a jel frekvenciájától való függését kapacitív (kondenzátorok) és induktív (tekercsek), tehát elméletileg lineáris, de frekvenciafüggő ellenállású elemek határozzák meg. A lineárisnak torzítás esetében az erősítés nagysága a frekvencia függvényében változik (csökken vagy nő), vagyis a jel különböző frekvenciájú összetevőit a berendezés különböző mértékben erősíti vagy csökkenti. Ilyenkor beszélünk frekvenciatorzításról. Az erősítő frekvenciatorzítását az amplitúdó-karakterisztikájával, vagyis a frekvencia átviteli jelleggörbével jellemezzük. A diagramból két tulajdonságot olvashatunk le. Az egyik, hogy milyen az erősítő sávszélessége, vagyis a legmagasabb és legalacsonyabb általa átvitt érték. A másik, hogy a két sávszél között milyen egyenletesen fut a görbe. A torzítás mértékéül megadjuk, hogy a vizsgált frekvenciasávban mekkora az erősítés legnagyobb eltérése a közepes frekvencián mért értéktől.
A frekvenciatorzítás meghatározza a magas és mélyhangok átviteli arányát, szélsőséges esetben a zenei információ egy része is elveszhet. A szűrőáramkörök azonbn szándékosan hoznak létre ilyan torzítást (magas vagy mély frekvenciák levágása), annak érdekében, hogy csak bizonyos hangsávot eresszenek át magukon.
Lásd még: Aluláteresztő szűrő; Erősítők torzítása; Felüláteresztő szűrő; Nemlineáris torzítások
|
